Nekem úgy tűnik, egyszer a szél megkavart minket,
Ezért létezünk is olyan rendezetlenül,
Egyszer belöktek minket egy ajtón, s majd kilöknek,
S közben mi tűrünk mindent olyan rendületlenül
És csak egy pár kíváncsi lépett néha félre,
Amilyen te voltál, s amilyen egyszer voltam én,
De azt is úgy tettük, hogy senki nem vett észre,
Ezért még ma is oly messze vagy tőlem, a szeretet ünnepén.
S maradtak hétköznappá szürkült színes álmok,
Maradtunk valósággá törpült óriások,
És állnak körben a gyermekek,
Kiáltanunk ezért nem lehet.
Miért zavarnánk pont mi meg ezt a legszentebb ünnepet?

Legyen ünnep az égben, és ünnep a földön,
bár engem rég nem érdekel,
hogy égnek a gyertyák, s a könnyem kicsordul:
Miért, miért nem lehetsz most közel?

A dolgok úgy szakadnak félbe, mint az élet:
Lehetett nagyszerű, de mégsincs ráadás.
Már azt is eltűröm, hogy csak a lelkem lásson téged,
Nem szabad együtt lenni, mert azt el nem tűrné más.
Én is beálltam, és beállsz te is a sorba,
Hogy ki melletted áll, annak fogd kezét,
És ha a kép előtted lassan összefolyna,
Nem kell felelned senkinek a véletlen könnyekért,
Hiszen erre vártunk, s ma újra összegyűltünk,
Hogy egy évben egyszer boldogok legyünk,
S itt állnak körben a gyermekek,
Kiáltanunk ezért nem lehet,
Miért zavarnánk pont mi meg ezt a legszentebb ünnepet?

Lehet ünnep az égben, és ünnep a földön,
bár engem rég nem érdekel,
pedig égnek a fények, én is elégek...
Ha nem lehetsz, miért nem lehetsz most közel?