Barbara
Emlékezz, Barbara Zúgó zápor fátyolán láttalak Brest házsorán Futottál, s a zápor függönnyel sírt arcod mosolyán Emlékezz, Barbara Eső esett Brest felett Téged hajtott vágy, szerelem S a Sziám utca sarkán szemünk összenevetetett Emlékezz, Barbara Kit én sosem ismertelek S ki nem ismerhetsz engemet Emlékezz, emlékezz a napra és el ne feledd: Egy férfi az eső védte ház mögül harsogta neved: „Barbara!” S te futottál csak esztelen, nedvesen Vidám arcodon esőcsepp szaladt S te karjaiba dobtad magad Emlékezz rá, ó, Barbara! S engedd meg nekem, hogy megidézzelek Mert úgy érzem, tegeznem kell azt, Aki kedves lett nekem Hisz ismeretlent szeretek én mindenkit, Kiben ég a szerelem! Emlékezz, Barbara, az esőre a nagy tengeren Hullott boldog arcodra, hullott boldog városodra, hullott a fegyvertárra, hajókra, az emberre Ó, Barbara De mocskos a háború! Veled mi lett…? Jaj, hol is ért, mikor hullt a vas, az ólom és a vér… S a férfi, akit átöleltél akkor, oly boldogan, merre van? Talán holt... vagy valahol még él… Ó, Barbara, még esik Brest felett de ez az eső más, hisz mindent tönkrevert! Ez már egy borzalmas eső.. maga a Gyász! Ez nem golyózápor már, nem acél és nem fém Mindössze dögszagú felhők úsznak tovább, mint rothadó kutyák, Brest sodró vizén át Eltűnnek, messze Bresttől messzi tengeren …s nem marad semmi sem
|