Az oldal Szabó P. Szilveszterrel, az Operettszínház vezető szólistájával foglalkozik. Azon vagyok, hogy minden információt, amit csak érdemes Szilveszterről tudni, megosszam veletek. Az oldal 2009.11.05-én nyitotta meg kapuit, azóta töretlen lelkesedéssel szerkesztem.
Csak gyorsan feldobom az újdonságokat, az egyetem megint keresztbetett :S De ma ott voltam a Bűn és bűnhődés beszélgetésen, majd hozok róla beszámolót :)
Fidelo:
A Budapesti Operettszínház december 3-án mutatja be – Kerényi Miklós Gábor igazgatót idézve – minden zenés műfajok legkülönlegesebbik alkotását, a Koldusoperát.
Az idei évad szlogenje a Nagymező utcában: Emeljük a tétet!, és ebbe a "tematikába" illeszkedik Kurt Weill és Bertolt Brecht műve, ami Kerényi szerint amellett, hogy lehetőséget jelent az Operettnek arra, hogy színészei sokoldalúságát bebizonyítsa, egy zenés népszínház esetében megkerülhetetlen repertoárdarab. Az igazgató bízik abban, hogy széles közönségrétegekhez eljut a Koldusopera, amellyel egyszerre követik a Petőfi Színház Petrovics-Szinetár-i, illetve a 70-es évek Operettszínházának Vámos László-i örökségét.
Az előadás rendezője, Béres Attila úgy fogalmazott, a - Brechtet idéző - némafilm és a színház ötvözésével nem akarja megújítani a darabot, reményei szerint a Horesnyi Balázs tervezte expresszív tér önmagában kifejezi a mai világ ferdeségét, amelyben a Koldusopera bemutatása nem egy teátrum bátorságára valló, hanem kötelező tett.
Az előadás főbb szerepeiben Balikó Tamás és Földes Tamás, Siménfalvy Ágota, Dolhai Attila, Szinetár Dóra, Szabó P. Szilveszter, Peller Anna és Szendy Szilvi látható. A jelmezeket Túri Erzsébet tervezte, a koreográfia Tihanyi Ákos munkája. A Koldusoperát Blum Tamás fordításában december 3-tól játssza a Budapesti Operettszínház - az egykori Petőfi Színház épületében - a Thália Színházban.
Videó a sajtótájékoztatóról:
Operett:
Színháztörténeti érdekességű bemutatót tart a Budapesti Operettszínház december 3-án a Tháliában: Bertolt Brecht és Kurt Weill Koldusoperájának pont fél évszázaddal korábban az akkor itt működő Petőfi Színházban született legendás előadása. A főszerepeket most Béres Attila rendezésében Dolhai Attila, Szinetár Dóra, Szabó P. Szilveszter és Peller Anna alakítják.
A Koldusopera - bár sokféle zenei műfajt ötvöz - a magyar musicaljátszás egyik alapköve - mondta a december 3-ai, Thália színházi premiert megelőző sajtótájékoztatón Kerényi Miklós Gábor - KERO®, a Budapesti Operettszínház főigazgatója. Hozzátette, a teátrum musicaltagozatának 2008-as megalakulása a műfaj történetében a negyedik fontos lépcsőfok. Előtte 1996-ban a Rock Színház Operetthez csatolása, a hetvenes évektől a Vámos László nevével fémjelzett musicaljátszás (például West Side Story), majd korábban a Szinetár Miklós és Petrovics Emil által vezetett Petőfi Színház - mely a mai Thália helyén működött - volt fontos állomás. Itt mutatták be az első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját, illetve a Koldusoperát, melyben Bicska Maxit Agárdy Gábor alakította, de látható volt még a produkcióban Sennyei Vera és Almási Éva is.
"Emeljük a tétet - ez idei szlogenünk, elmondtam már többször. Zenés népszínházként ennek jegyében is kötelességünk a Koldusoperát játszani! S az külön öröm, hogy a Tháliában a Színháztudományi Intézet és Múzeum kiállítást rendez a darabról" - mondta a sajtótájékoztatón Kerényi Miklós Gábor.
Az ős, John Gay 1728-as Háromgarasos operája rendkívüli hatással volt a kor operajátszására és színházművészetére. Erre a londoni Sohóban játszódó műre figyelt fel az 1920-as években Bertolt Brecht és írta meg Kurt Weill zenéjével saját színművét, amelynek helyszíne a Soho maradt és a szereplői is ugyanazok: a koldus király Peachum és riválisai, kurvák és bűnözők. Az 1928-as ősbemutatón Berlinben Lotte Lenya, Weill felesége alakította Kocsma Jennyt.
A keserű történet most különleges formában kerül bemutatásra. Brecht és Weill Koldusoperája a zenés színház egyik remekműve. Egyszerre opera, musical és operett, valamint mindezek paródiája. A készülő előadás azonban leginkább a némafilmek stílusát idézi. Bár a darab a 20. századi színházi avantgárd része volt, mára már klasszikus rangra emelkedett, hiszen olyan, azóta számtalanszor feldolgozott "slágerek" hangzanak el benne, mint a Cápa-dal, az Ágyú-dal vagy a Salamon-dal.
"Ez a darab minden korban megtalálta a nézőjét, hiszen minden időben és társadalmi közegben rólunk szól, a kisemberekről, akik, legyenek bármilyenek a gazdasági körülmények, mindig pórul járnak" - hangsúlyozta Béres Attila, a produkció rendezője. Hozzátette: emiatt személyes dühét is igyekszik kifejezni az előadásban. A produkcióban egyébként maga Brecht is megjelenik - különleges formában.
Bicska Maxi ezúttal Dolhai Attila, Tigris Brown Szabó P. Szilveszter, Polly Szinetár Dóra, Kocsma Jenny pedig Peller Anna lesz. A Peachum-házaspárt Balikó Tamás/Földes Tamás és Siménfalvy Ágota formálja meg, Lucyt pedig Szendy Szilvi játssza. Látható lesz még a produkcióban Szabó Dávid, Szerényi László, Bálint Ádám, Petridisz Hrisztosz, Pálfalvy Attila, Csuha Lajos, Balogh Bodor Attila és Kocsis Tamás is.
A rendező kitért arra, hogy a Koldusopera legújabb változatának kerete, Horesnyi Balázs díszlete is egyfajta morális-szellemi szétcsúszottságra utal, Bicska Maxi bandájának tagjai pedig karakterükben lefedik a maffiavilág minden árnyalatát. A húszas évek stílusát idézik Túri Erzsébet jelmezei, a koreográfiát Tihanyi Ákos készíti. A Budapesti Operettszínház zenekarát Bolba Tamás és Bíró Péter dirigálja majd.
7 új képet is hoztam a sajtótájékoztatóról, megtekinthetők a GALÉRIÁBAN. Amint tudom, beszkennelem a kis szórólapot is, amit ma sikerült beszereznem. Igen fess rajta Szilveszter :)
Szín-pad:
A Koldusoperát nem bátorság,hanem kötelesség bemuatni a színháznak-mondta a mai sajtótájékoztatón Béres Attila a darab rendezője.
A Koldusopera bemutatásának története 1928 augusztusában kezdődött el Bertolt Brecht rendezésében.Az előadás eleinte nem nyerte el a közönség tetszését,de a bemutató végül óriási siker lett.A zenét Kurt Weill szerezte a műhöz,mely a kabarék és a jazz dallamvilágát ötvözte,tökéletesen passzolva Brecht durvább szövegéhez.A darab görbe tükröt tart az operai műfaj elé.Kicsit musical,kicsit operett és opera is egyben,illetve ezek paródiája.A darab magyarországi ősbemutatója 1930-ban a Vígszínházban volt,A koldus operája címmel,ahol Jávor Pál alakította az elbűvölő rablógyilkos Bicska Maxit.A következő bemutató 1958-ban volt Miskolcon Horvai István rendezésében,melynek akkori címe Koldusopera avagy Bicska Maxi tündöklése és bukása.Ezután 1960-ban az akkor létre jövő Petőfi Színházban Szinetár Miklós rendezésében kelt életre a filléres opera.
Most pedig a Budapesti Operett Színház produkciójaként a Thália Színház ad otthont a műnek.A sajtótájékoztatót Kerényi Miklós Gábor,az Operett Színház igazgatója nyitotta meg köszöntő beszédével,majd Béres Attila a darab rendezője mondta el,hogy nem az volt a célja,hogy teljesen felújítsa a darabot.Eközben leresztettek egy nagy Brecht-et ábrázoló képet,amiről a rendező úr azt is el mondta,hogy tulajdonképpen abból a építette fel darabot.A díszlet Brecht-et ábrázolta,akinek a szíve helyén egy színház van,amelyben a főhős a saját maga bábujának a rángatója.Az előadásból négy dalt hallhattunk Dolhai Attila,Peller Anna,Szinetár Dóra,Szabó P. Szilveszter és Siménfalvy Ágota előadásában.A díszlettervező Horesnyi Balázs,aki néma filmeket idéző díszletet tervezett,a fantasztikus jelmezeket pedig Túri Erzsébet álmodta meg.A koreográfus Tihanyi Ákos,akinek nem ez az első közös munkája Béres Attilával,a Rebecca című musicalben már dolgoztak együtt.Az előadás zenei vezetője Bolba Tamás.További szereplők:Balikó Tamás,Szendy Szilvi,Csuha Lajos,Szabó Dávid,Földes Tamás,Szerényi László,Pálfalvy Attila,Bálint Ádám,Balogh Bodor Atilla,Kocsis Tamás,Peitridisz Hrisztrosz,Aczél Gergő.
A bemutató december 3-án lesz a Thália Színházban.