Jelenleg a Rebeccában játssza Maxim de Wintert, tavaly Halálként sziával köszöntötte Sisi ükunokáját. Vallja: mindegyik alakítás hozzáad a következőhöz. A színházból hazaviszi a terhet, de a közhiedelemmel ellentétben mosolygós, viccelődő ember. Konzervatívan nevelték, amit továbbad a gyerekeinek is.

– Amikor tavaly újra énekelte a Szegedi Szabadtéri Színpadon a Halált, az egyik előadáson jelen volt Sisi ükunokája, Valerie von Habsburg-Lothringen. Más volt ezzel a tudattal énekelni?
– Nem tudtam, hogy ott volt, utána mondták meg. Rögtön azt mondtam neki: Hi! (angolul: szia) Ezt jópofának tartotta, mert olyan szigorú etikett szerint kell hozzá közeledni, amit nem tudtam felmérni – a mai világban nem lehet mindig tudni, hogy ő milyen rangot képvisel. Házaspár gyerekekkel, jó fej, közvetlen emberek: a férjjel is kezet fogtunk, privátnak tűnt az egész, nem volt méltóságvonulata.

(A hercegnőnek tetszett az előadás, és szerintem az is – így, hogy kötődése van a történethez –, hogy éppen a Halál mondja neki: Hi! - mondta Szabó P. Szilveszter.)

– Egy szerepbe mennyit tud beleadni magából – például egy olyan szerepbe, mint a Halál?
– Nem magamra húzom a szerepet: közelít felém, én közelítek hozzá, és létrejön egy harmadik dolog. Ez mindenkinél más, én azt szeretem, ha ˝beledöglök˝ a dolgokba.

– Egy-egy alakításból tanul a színész? Mindegyik hozzáad valamit a következőhöz?
– Hiszem és vallom, hogy Maxim de Wintert a Rebeccából nem tudtam volna eljátszani, ha nem játszottam volna el a Halált, de Max szerepe többrétegű. Lélekdráma, belső őrlődés, le kellett ásnom gyerekkori emlékekig. Nagyon furcsa, meg is visel. Jobban megviseli az embert, ha a lelkéből ad. Thybalt a Rómeó és Júliából például egy fizikális szerep, abba nem kell beledögleni. Van egy íve, tól-ig megy valahová. Max szerepében előadásonként más és más dominál. Lehet, hogy éppen az anyakomplexusa, lehet, hogy más. Ezáltal nagyon sérülékeny is a szerep, ha nem vagyunk jó passzban. De hála istennek, engem nagyon jó passzban, korban ért el ez a feladat, mert végre színházat játszom.

– Érthető: úgy tudjuk, eredetileg prózai színésznek készült.
– Igen, csak sokáig nem vettek fel a főiskolára. Mindig másodrostás voltam, ott rúgtak ki. 1996-ban már sok mindent eljátszottam, ekkor éppen Szinetár Miklós kérdezte meg: magát nem vettük fel annak idején? Mondtam, hogy nem. Akkor jöjjön el hozzánk az operettszínházba! Elmentem, két évre rá eljátszottam a Halált, aztán felvettek főiskolára is. Tanulópénznek jó volt elvégezni. Most nem beszélek arról, tanultam-e ott vagy sem. Biztosan igen, mert be voltam zárva egy színházi szférába, nagyon sok színész, igazgató, tanár, rendező látott vizsgaelőadásokban. Más dobbantóról indul így az ember, mintha „csak" tanodát végez el, bármilyen is legyen az.

(Pimaszságból írta az első verset

Szabó P. Szilveszter novellákkal kezdte az írást. Első pár soros versét kollégájának, Németh Attila musicalszínésznek és zeneszerzőnek írta, aki akkor már verselt: pimaszságból, hogy megmutassa, ő is „tudja" ezt a műfajt. A közös szabály szerint a verseket nem papírra jegyzik le, hanem mindig a mobiltelefon jegyzet menüjébe mentik el. A két verseskötet mellett készül regénye is.)

– Konzervatív nevelést kapott?
– Igen, és át is adom a gyermekeinknek, van az életünkben egy rendszer. Nem vagyok vaskalapos, csak nálunk nem ˝heppértéken˝ alapul a szépérzék, az elegancia, a könnyedség, ami rettenetesen hiányzik az életből. És bármilyen furcsa, a mosolyogni tudás.

Közhiedelem, hogy nem vagyok mosolygós ember. Igenis mosolygós, viccelődő ember vagyok. A színházi lét hátulütője, hogy engem a néző a szerepbe zárva lát és abból asszociál. Más kérdés, hogy sokszor valóban nagy teherrel jövök ki az előadásról, és nincs kedvem mosolyogni, mert ilyen színész vagyok. Sajnos hazaviszem a terhet, és majd éjjel kettő-három körül – mert bagoly típus vagyok – kienged valahogy, ha egyáltalán kienged.

– Színházi ember a felesége, aki biztosan jobban megérti az életritmusát, azt, hogy „hazaviszi" a szerepet.
– Mázli, hogy egy színházban vagyunk, olykor egy darabban, mert rugalmasabbak vagyunk egymáshoz, megértjük, mit miért csinál a másik. De ez nem egészséges dolog ám! Mi egymást megértjük, de a gyerekeink soha nem fogják megérteni. Néha bevisszük őket a színházba, nekik ez egy varázskuckó, hosszú távon mégis egészségtelen.

– Örülne neki, ha valamelyik gyerekéből színész lenne, vagy inkább eltérítené őket a pályától?
– Elnevelni őket előle, úgy, hogy napi 24 órában ebben élnek, nem lehet. Otthon Bogyónak is van kis pörgős szoknyája, felveszi, van egy mikrofonja, amibe énekli a Haláltáncot. Amikor elmegyek otthonról, megkérdezi: ma Rebecca lesz vagy Haláltánc?

– A konzervatív neveltetés ellenére úgy hírlik, a Gór Nagy Mária Színitanodába toalettpapírra írva adta be a jelentkezését. Ez inkább lázadó természetre utal...
– Ez egy szép sztori. Olyan, mint a játék, amikor körbeülnek az emberek, valaki a mellette ülő fülébe súg egy szót, mindenki továbbsúgja, és a végén teljesen más jön ki. Akkor adtam le nyomdába Debrecenben a Billegő ballagók című verseskötetemet, jöttünk vissza autóval Budapestre, és letéptem egy A4-es boríték hátulját. Szép avíttas volt, arra írtam. Arra mondta Gór Nagy Mária, hogy vécépapír – vagy talán maga a szó el sem hangzott. Csak az, hogy ez itt mi, hogy képzelem, pimasz: azt hittem, vége a világnak, de aztán a harag valahogy átfordult. Lehet, hogy ezt Mari így ˝nyilatkozta le˝ egyszer valahol. Ami az újságban megjelenik, nem mindig igaz, főleg ha bulvárlapról van szó.

– Amikor a verseiből felolvasott, feltűnt: mívesen használja a magyar nyelvet. Miért? Hangsúlyozta, hogy nincs megelégedve a nyelv mai állapotával.
– Azért írom, hogy keserv, mert ez régies. Azért használok régi, hangzatos szavakat, mert akkor talán a mostani argót, szlenget visszahúzom egy kicsit a régiességgel, e kettő találkozik a jelenben. Furcsa az elképzelés, de úgy gondolkodom, nem elég csak a mai kifejezéseket, hanem a régieket is kell használni.

(Sisi ükunokája

A Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatósága nyáron vendégül látta Valerie Habsburg-Lothringent, Erzsébet királyné ükunokáját.

Az est fővendége percekkel az előadás kezdete előtt érkezett meg. Sisi ükunokáját, Valerie-t most főhercegnői cím illetné meg, ha a családja nem mondott volna le korábban minden rangjáról és az előjogaikról.

Az ükunoka németül már többször is, de magyarul még egyszer sem látta a darabot. Valerie Habsburg-Lothringen a Független Hírügynökségnek a bemutató előtt elmondta: úgy hiszi, a darab sok szempontból korrekt képet mutat Sisiről – természetesen a művészi szabadsággal és megvalósítással átszőve.)