Az oldal Szabó P. Szilveszterrel, az Operettszínház vezető szólistájával foglalkozik. Azon vagyok, hogy minden információt, amit csak érdemes Szilveszterről tudni, megosszam veletek. Az oldal 2009.11.05-én nyitotta meg kapuit, azóta töretlen lelkesedéssel szerkesztem.
Jelentem, levizsgáztam és túl vagyunk a banketten, a bankett before és bankett after partyn is, amivel jó ideig elintéztük, hogy rá se kívánjunk nézni alkoholra. Kábé egy napot rászántam a Hajnalhasadás kiolvasására, amit a vizsgák előtt nem akartam megvenni, tudtam, nem tudnék úgy tanulni, ha itt lenne a lakásban. Most elkészítettem az új designt, már a 11. Így visszanézve hát nem sok kinézet tetszik, ettől sem vagyok elragadtatva, de kellett a váltás. A téma a Párizsi élet, amit egyszerűen imádok. Lassan a teljes felvételt is megkapom, akkor megírom Bobinet jellemzését. Frissítést is hoztam, két színház történetét a Színpad menübe, a Vörösmarty Színházét és a József Attila Színházét. Az előbbi utolsó bekezdését mindenképp olvassátok el, ha nem is rágjátok keresztül magatokat az egész színháztörténeten. És a szövegek a színházak hivatalos honlapjairól származnak :)
A Demokratikus kísérlet és a kommunista diktatúra előkészítése Magyarországon című tétel kellős közepén nem bírtam ki, fel kellett tennem egy kis frissítést. Tóth Ágitól megkaptam annak a színésznaptárnak a szkennelését, amire már régóta fájt a fogam, úgyhogy most megosztom veletek. Innét is ezer köszönet érte :) Úgyhogy az érdekességekhez felkerült erről egy modul, képekkel illusztrálva. Mást most nem hoztam, kevesebb mint 1 hét és vége a vizsgáknak, és akkor végre láblógatás ezerrel :)
Egy kis szünetre megyek, ne haragudjatok, de 18-án lesz a szóbeli érettségim és szeretnék komolyabban készülni rá. Addig nem fogok nagyon frissíteni, de azért a friss híreket hozom, úgyse bírom ki, hogy azoknak ne nézzek utána. A vizsgák után pedig megint jövök, hiszen akkor véglegesen kitör a vakáció :) Ha már friss hír, a mai, szegedi fellépés elmaradt, technikai okokból... Ráadásul egészen ciki volt, mert a fellépőket is csak akkor tájékoztatták, amikor ők már úton voltak Szeged felé. Szilvesztert egy próbáról rángatták el, és itt jön a legfontosabb információ: Miskolcon, A kékszakállú herceg várát próbálta. Mint kiderült, a Miskolci Operafesztivál keretében megrendezett előadás, az Operettszínház és a Pécsi Nemzeti Színház közös előadása. Június 10-én, 19:00-tól tekinthető meg a fesztiválon, és ezek szerint Szilveszter is játszik benne, bár az jó kérdés, hogy mit, és hogy erről miért nem volt semmilyen információ, holott 4 nap múlva lesz az előadás. A darab ráadásul opera - úgy tűnik, Szilveszter műfajt vált, először a Mario, most ez. Minden esetre nagyon sok sikert kívánok neki :)
Most csak egy kevéske frisst tudtam hozni, az Érdekességekhez felkerült pár leírás és történet azokról a színházakról, amelyekben Szilveszter játszott. Még nincs kész, jelenleg az Operettszínháról, a Tháliáról és az Új Színházról olvashattok. Szerintem baromi érdekesek, kiderül, hogy az összes színház mulatóként kezdte :)
Á, nem vagyok ám gépfüggő :) De anya ma ment dolgozni és annyi mindent találtam, hogy nem tudom itthagyni a laptopot. Régi fórumokat olvasgattam, ahonnét kiderült, hogy Lehoczky Zsuzsa 70. születésnapját ünneplő gála 2006. július 1-én volt, így most már a videórészlegben be tudtam rakni az időrendi sorrendbe Szilveszter fellépését. Másrészt nem teljesen Szilveszter, csak Operettszínház, a színházban forgatott egy klippet Erős Attila és Spigiboy, még évekkel ezelőtt. A videót csak azért rakom be, mert rengeteg olyan kameraállás van, ami a művészek szemszögéből veszi a nézőteret, és annyira szép, amit felkapcsolt lámpáknál látnak :) Egyébként a dal nem annyira vészes, de azért ezen a színpadon jóval nagyobb teljesítményekhez vagyunk szokva...
Továbbá kibővítettem az Idővonalat, tudomásomra jutott, hogy Szilveszter 2006 október-novemberben Münchenben volt, a Mozart! turné kapcsán. A turnéról egy rövidke kis interjú is megnézhető a videórészlegben (Nézőtér/TV/Egyéb/Mozart! Münchenben).
Nem tudtam aludni, így inkább bepótlom a hiányosságaim. Először is felkerült egy új design, ami végre elfogadható, az előző két mélyrepüléshez képest. Remélem, nektek is tetszik. A fejlécek közé felkerült két új, az egyiket az előző design készítése közben termeltem ki, a másikat most. Frissítettem Szilveszter naptárát, illetve az aktuális munkákhoz kiraktam a Kolduspoerát és a Mario és a varázslót. A hónap videója is frissült, egy Elisabethes felvétel került fel, amúgyis témán van a darab. Azon túl, hogy hónap végén lesz a két évadzáró előadás, a darabot Siófokra és Sopronba viszik. A felvétel ráadásul Szilveszter-Betti felállású előadáson készült, ami önmagában egy csoda, Szilveszter szinte csak Katával játszotta az Elisát, bár volt egy-két Füredi Nikis előadás is, például az évadzáró előadás is olyan lesz.
Két modulfriss is van, a Lélekzet sorozat és az Autók. Az elsőt nem magyaráznám, a második Szilveszter autókhoz való viszonyáról szól.
Tegnap megtartották az évadzáró sajtótájékozatót az Operettszínházban, amik Szilveszterre is vonatkoznak: kiderült, hogy Szilveszter Tigris Brown szerepét kapta meg a Koldusoperában, valamint hogy a Mariót a Nagymező utcai bemutató és röpke 6 előadás után leviszik Pécsre, ahol 16 alkalommal lesz látható. Szintén a Mario kapcsán olyan szépet írtak, gondoltam bemásolom: "A Marióban pedig Cipollát, mely a darab legjelentősebb énekes-színészi teljesítménye, Szabó P. Szilveszter játssza.". Sajnos rossz hírt is kell közölnöm, kiderült, hogy a következő évadban a jelenleg futó darabok közül 21 marad repertoáron, tehát A víg özvegy, az Oltári srácok és az Elisabeth valóban búcsúzik. Sajnos mindhárom előadás érinti Szilvesztert, bár ha azt nézzük, hogy az Oltári srácokban csak a hangja volt jelen felvételről, akkor kiegyeníltődik a mérleg, két előadás megy, kettő jön. Ennek ellenére nekem mindegyik nagyon fog hiányozni, ráadásul az Oltári srácokat élőben nem is láttam. További rossz hír, hogy ezek szerint a Rudolf sem tér vissza a kőszínházba (szintén Szilvesztert komolyan érintő kérdés), úgy hallottam, Pécsre viszik le, Kerényi Miklós Máté és Szabó Dávid főszereplésével. Ebből nem tudom, mennyi az igaz, majd meglátjuk. Több darab is külföldi turnéra indul a következő évadban, közülük A Szépség és a Szörnyeteg, illetve a Rómeó és Júlia érintheti Szilvesztert, majd meglátjuk, utazik-e.
Hoztam egy új modult, Idézetek néven fut. Egyenlőre feltettem azokat a szövegeket, amiket régebben kiírtam, de ha bővül, szeretném majd kicsit csoportosítani. Addig is jó szórakozást :)
Ideje kiírnom, mit is frissítettem a napokban :) Először is felkerült Szilveszter szerepeihez az Oltári Srácokból Isten leírása és ezzel egy időre készen vagyok, mert a többi darabban még nem láttam. Az Anna Karenina lesz a következő, ahol eléggé kis szerepeket játszik, arról még írok pár sorban, de meg kell néznem az egész darabot ahhoz, hogy meg tudjam írni a történetet. Hamarosan a Párizsi életet megkapom felvételen, úgyhogy Bobinet is útban van. A többiről majd következő évadban :)
Galériában is sok frissítés volt, mert rendezgettem a mappáimat a gépen és találtam olyan képeket, amiket még nem tettem fel. Köszönet értük az operett.hu-nak, a zene.hu-nak, a vivalamusical.com-nak és a santalaszlo.hu szerkesztőjének. 24 db kép került fel a Rebecca előadásról, 10 a Rómeó és Júliáról, 17 a Szentivánéji álomról, illetve még fellépésekről találtam képeket, 6-ot a 2008as autómentes napról, 5-öt a 2008-as Broadway Fesztiválról és 32-t az Egy szenvedélyes Szentivánéj című rendezvényről. Kellemes nézegetést :)
Tudom, hogy tegnapra ígértem, bocsi, de mára tudtam csak hozni a beszámolót a Huszka Gáláról. Itt elolvashatjátok. Egyébként az oldalon más színházas élményeimről is írok, úgyhogy nyugodtan nézzetek körül :) Ma reggel, ahogy feljöttem, nem hittem el, én voltam az 5000. látogató :D Köszönöm mindenkinek, aki látogatja a lapot. Most már frissíteni is fogok tudni, anya lassan megy dolgozni, úgyhogy lesz időm. Bocsi, hogy ez a hét ilyen furi volt.
Később: És igen, máris, lecseréltem a designt, nem volt az a hosszan nézegetős kategória. Most kicsit világosabb, kellemesebb színekkel dolgoztam, a kódolás kifejezetten tetszik. Remélem nektek is :) Frissítést is hoztam, Szilveszter szerepleírásait bővítettem Vittorio Vidal de Palmával a Sweet Charityből és Nyegussal, A víg özvegyből. Magát a szerepfelsorolást is átalakítottam, most már olvasható, hogy hol és kb mikor játszotta Szilveszter a szerepet.
Bocsi, hogy mostanában keveset frissítek, de anya itthon van szabadságon és eléggé sűrű a program. Ma lezártam a szavazást arról, hogy melyik szerep a kedvencünk Szilvesztertől. Toronymagasan Őfelsége, a Halál nyert, még Maxim kapott viszonylag több szavazatot, gondolom mert elég friss élmény sokaknak. Kíváncsi leszek, ha mondjuk egy év múlva ugyanezt a szavazást felteszem, Maximra mennyi szavazat fog érkezni :) Az új szavazás az oldallal kapcsolatos, úgy gondoltam, felváltva fogok közvéleményt kutatni és érdemleges dolgokról szavazást tartani. Kérlek, szavazzatok :)
Feltettem 4 új msn ikont is, ennyire futotta most így délben:
Ma megyek a Huszka Gálára, úgyhogy holnap jövök a beszámolóval :)