A Budapesti Tavaszi Fesztivál menedzsmentjét csak dicséret illeti, hogy Eötvös Péter operáját felvette az idei, 25. jubileumi év programjába. Igaz, hogy utólag, s a bemutató a programfüzet bővített kiadásába is csak februárban került be, de végre, közel három éves késéssel nálunk is bemutatták a művet. Eötvös Péter operája 2001-2002-ben készült. Jean Genet 1957-ben keletkezett színműve alapján a librettót Françoise Morvan, Eötvös Péter és André Markovitz írta, az opera Budapesten is franciául hangzott el magyar feliratozással. A darab bemutatója 2002 júliusában volt az Aix-en-Provence Nemzetközi Operafesztiválon, Stanislas Nordey rendezésében. A mű ősbemutatóján az Ensemble InterContemporain együttest Eötvös Péter vezényelte. Az előadásról készült filmfelvétel az Arany Prága Filmfesztivál nagydíját nyerte. 2003-ban, Németországban a Freiburgi Színház mutatta be, Hollandiában pedig az Aix-en-Provence-i előadás került színre. Az első rendezést tűzte műsorára a toulouse-i Theatre du Capitole, majd 2004 januárjában új rendezői koncepcióval a Besançon-i Operaház mutatta be. A magyarországi premier az opera negyedik bemutatója. Ilyen előzmények alapján elvárható, hogy a mű hazai sikertörténete kellő, a szerzőhöz méltó propagandával kezdődjön. Mindez azért is érdemel említést, mert egy másik Eötvös-opera, az Angyalok Amerikában párizsi bemutatója kapcsán a Muzsika című szaklap kiküldött tudósítója arról számolt be (2005. 2. szám, 25. oldal), hogy hatalmas, tervszerű médiakampány övezte a premiert, az állítólag mindenütt válságban lévő "komoly" sajtó elképesztő szakmai odaadással figyelte és tálalta az eseményt.

Nálunk - többszöri ígéret ellenére - még azt sem lehetett elérni, hogy a szerkesztőséget értesítsék a próbafotózás lehetőségéről, időpontjáról. Az is igen furcsa, hogy eleve mindössze két előadást terveztek. A Művészetek Palotája 2005. évi műsorkalauza Eötvös művének további előadásait nem jelzi. Pedig A balkon bizton számíthatna nagyobb érdeklődésre, közönségsikerre. Téves az a megállapítás, hogy a kortárs zene, a kortárs balett, a kortárs opera nem érdekli a hazai közönséget.
Ha már a muzsika, a komolyzene rajongóit is kizárjuk a megismerés lehetőségéből, akkor minek alapján mondunk ítéletet? Ha nem tartanak nyilvános főpróbát, ha nem tartanak sajtóbemutatót, akkor minek alapján születik meg a verdikt?!
A balkon különös librettója nemcsak Eötvös Péter, de Alföldi Róbert fantáziáját is megmozgatta. Irma asszony Párizs szívében megbúvó bordélyában az örömszerzés különös formáját gyakorolhatja vendég. Nem lányokat lehet vásárolni, hanem illúziókat. Az Illúziók Házában bárki átlényegülhet püspökké, bíróvá, tábornokká - a Birodalom Tartóoszlopává - egy röpke órára. Jean Genet, hasonlóan némely kortársához, zseniálisan felismerte, hogy a történelem bárhol és bármikor ismételheti önmagát. Ezért is van rengeteg áthallása Eötvös művének és Alföldi rendezésének.

Eötvös törekedett arra, hogy műve "franciás" legyen, és a játék "zenei miliője" illeszkedjen a megidézett korhoz és a helyszín - a bordély - atmoszférájához. Arra is figyelemmel kellett lennie, hogy Genet szövege egyszerre poétikus és zavarba ejtően frivol. A groteszk cselekményhez, a kabaréba hajló, harsány színpadi játékhoz illó zenei stílust Eötvös végül a francia chanson világában találta meg. Az utóbbi megállapítást természetesen nem kell szó szerint érteni, de nagyon jó fellelhetők a zenei futamokban a francia chanson dallamai. Másképpen fogalmazva: önmagában is jó hallgatni Eötvös zenéjét.
Alföldi Róbert fantasztikusan ráérzett arra, hogy Eötvös művét sem a hagyományos operai, sem a megelőző Eötvös-opera eszközeivel nem lehet hitelesen megközelíteni és előadni. Különösen igaz ez a színészi játékra és a színészvezetésre, mivel Genet szürreális, abszurd színháza nem teszi lehetővé az "emelkedett" operajátszást. Az előadás tele van apró, látványos, groteszk ötletekkel, de egyik sem hat öncélúnak.

Alföldi sziporkázóan gazdag akcióinak megvalósításához, a díszletek megálmodására mindenkori alkotótársát, Kentaurt kérte fel. Kentaur a tőle megszokott panelekkel dolgozik, de most azok jól funkcionálnak, azaz segítik az operaénekesek hangjának kiteljesedését. A díszletek lezárják a hátsó színpadot, így minden hang szinte éterien tölti be a nézőteret.
(Arról már sem Alföldi, sem Kentaur nem tehet, hogy színpadmester és kellő szakemberek hiányában a XXI. századi technika csődöt mond. A kicsinyke forgószínpadot mozgató díszletmunkások minduntalan belógnak, látszanak. Az oldalpáholyban ülő nézők a rosszul beállított takarás következtében akkora menetelést, sürgés-forgást látnak, ami egykor a Nagykörúton, ma pedig egy plázában van. A Fesztivál Színház máris hasonlít a Thália befogadó színházra, ahol nincs gazdája semminek. A hibajegyzék összeállítása nem a recenzensek dolga, bár a Magyar Rádió Új Zenei Újság című műsorában el is hangzott, hogy az üzemeltetők várják a kritikákat, észrevételeket.)

A szólisták énekesi teljesítményről s minden szereplő játékintelligenciájáról, szerepformálásáról csak szuperlatívuszokban lehet nyilatkozni.
Várkonyi Katalinnak nagyon szép alt hangja van, a nehéz szöveget minden erőlködés nélkül, tisztán énekelte.
Rálik Szilvia telitalálat! Carmen figuráját fantasztikus beleérzéssel, fenséges női kisugárzással jeleníti meg. A fiatal szoprán az Operaházban már többször bizonyított, mostanság mindenki Normáját, Saloméját akarja látni-hallani. Szolnoki Apollónia, Kővári Eszter Sára, Kiss Viktória, Gál Erika szépen énekelnek.
A férfiak mezőnye is igen erőteljes. Fried Péter, Hábetler András, Drucker Péter, Sárkány Kázmér mint operaénekesek pályájuk jelentős állomásához érkeztek: meg tudták mutatni, hogy hiteles rendezői koncepciót végrehajtva képesek az énekelés mellett a jellemábrázolásra és a színpadi mozgásra, némely esetben a kemény fizikai igénybevételnek is eleget tesznek. Szabó P. Szilveszter bariton (az Operettszínházból) hozta a formáját, az Alföldi rendezte Kabaréból a fád szerepét.
Meglepés volt Novák Péter (tenor) és Bardóczy Attila (bariton). Novák Péter (igen, a Kimnowak együttes frontembere) megdöbbentően visszafogottan, ugyanakkor kemény elszántsággal hajtotta végre nem könnyű szólóénekesi feladatát.
Bardóczy Attiláról eddig is tudtuk, hogy jól beszél és énekel franciául: 1996-ban a Hungaroton jelentette meg francia sanzonokat tartalmazó lemezét. A balkonban kisebb szerepéből nagyszerű karaktert formált. A francia szöveg nem okozott számára gondot, kitűnő nyelvtudása, jó kiejtése éneklését is szinte megemelte, magabiztossá tette.

A bemutatón Eötvös Péter vezényelte a Miskolci Szimfonikus Zenekar Kamaraegyüttesét, amely hűen követte a zeneszerző utasításait. Talán csak egy esetben történt meg, hogy elnyomták a szólóénekes hangját.