A Budapesti Operettszínház és a soproni MKB Aréna nyári produkciója lesz a Miss Saigon. A musicalt Kerényi Miklós Gábor rendezi, aki 1994-ben még a Rock Színház előadásában a szegedi Dóm téren, Magyarországon először, szokatlan és nagyszabású látványvilággal állította színpadra a Schönberg-Boublil-darabot, amelyben Szolnoki Tibor, Kaszás Attila, Bardóczy Attila, Bíró Eszter, Szinetár Dóra, Vásári Mónika, Nyári Zoltán, Csengeri Attila, Debreczeny Csaba, Földes Tamás, Sasvári Sándor, Ullmann Zsuzsa, Sáfár Mónika, Udvarias Anna, Csengeri Ottília, Détár Enikő játszott. Ma már nyugodtan mondhatjuk rájuk: legendás szereposztás.

A nyári produkcióból egyelőre csupán két szereplő neve ismert - Christ Dolhai Attila, Johnt Feke Pál alakítja majd -, a közönségérdeklődés azonban akkora, hogy a második szereposztásra nyilvános meghallgatást hirdettek. Kétszáz jelentkezőt hallgattak meg az első fordulóban, közülük hetvenen jutottak tovább a második körbe. Az 1994-es előadók utódait keresik vagy egészen más karaktereket? Mennyire törnek elő az emlékek a válogatókból a kaszting alatt? Ugyanazokkal az elvárásokkal kerül szembe, ugyanarról a startvonalról indul a tapasztalt színész és az ilyen szituációba először kerülő? Törékeny barnák akarják eljátszani Kimet és dögös szőkék Ellent? Elég egy dalt énekelni, vagy egy délutánon keresztül, több helyzetgyakorlatban, változó partnerekkel kell megmutatni magukat a jelentkezőknek?

Érekeznek a színészek, akik az Operett házi színpadán igazán otthonosan érzik magukat, hiszen ez az anyaszínházuk, mégis látható, hogy izgulnak. Itt újra bizonyítaniuk kell tehetségüket, képességüket, egyáltalán nincsenek előnyben például a tévés tehetségkutatókból ismert, színházban gyakorlatlan énekesekkel szemben. Sőt, talán épp emiatt kell nekik még inkább odatenni magukat: hogy a már ismert színek mellé valami újabbat mutassanak meg palettájukról, hogy meglepjék az őket jól ismerő rendezőket, a karigazgatót... Más miatt tehát, de ugyanúgy nehéz a hátizsák a Professzor szerepére pályázó Bálint Ádámnak - aki olyat improvizál! -, és a kamaszkorból alig kilépett, zongorakísérettel életében először éneklő kínai kislánynak, a megszeppenten kezdő, aztán azonban egyre jobban kinyíló Timi Chennek. Nyitott a verseny mindenki számára - emlékezzünk csak Bíró Eszterre -, semmi más nem kell, mint meggyőzni a válogatókat, ott van benne az a bizonyos valami.

"Lebontok magamról mindent" - mondja Vágó Zsuzsi, akit arra kérnek, vegye le elegáns cipőjét. Az Operett fiatal színésznője meglepődik ezen, majd Kerényi Miklós Gábor helyzetelemző instrukciója után egy gyors döntéssel fülbevalójától és nyakláncától is megszabadul a Szaxofon-duetthez, hiszen Vietnamban vagyunk, háború dúl, Kim pedig egy éretlen, tapasztalatlan, naiv kislány, akit érzései vezetnek. Ez már a második (vagy talán a harmadik?) dal, amit kérnek tőle, de még mindig nincs vége a napnak és a szokatlan feladatoknak, mivel kap egy új, ismeretlen partnert Kim nagy dalához.

Ádámkát, aki hatéves, és alig néhány perce esett át a meghallgatás tűzkeresztségén. Dancs Annamari hozta őt magával segítségképp. "Nagyon izgultam. A kasztingizgalom semmihez nem hasonlítható. Ha húszezer ember előtt kell énekelnem, nincs semmi probléma. Ha román tévéshow-ban kell viccelődnöm, teljesen nyugodt vagyok, itt viszont tudatában van az ember, hogy mekkora a tét. Ezért volt nagyon megnyugtató, hogy egy olyan embernek énekelhettem, aki fontos a számomra. Ádám az unokaöcsém, Kim dala pedig olyan érzésekről szól, amit csak egy anya érezhet. Mivel a fogantatása óta szeretem, neki kellett, hogy énekeljem. Én nem éltem még át ezeket az érzelmeket, de annak a kisfiúnak a szemébe néztem, aki a keresztfiam, és akire úgy tekintek, mint ha az enyém lenne, ezért át tudtam élni a szöveget" - magyarázza az énekesnő, akivel a Budapesten a Csárdáskirálynő Stázijaként találkozhatott a közönség. (A pártatlan tájékoztatás jegyében hallgassuk azért meg a másik felet is: Ádámka - akiről egyértelműen és objektíven állítható, hogy egy tündéri kiskölyök - elárulta, amikor először próbáltak, nem mert ránézni Annamarira a dal közben, mert félt, hogy elkacagja magát.)

Rálesve a válogatók papírjaira sorrendbe állított neveket látni vagy olyan megjegyzéseket, hogy "Tetszik, de dolgozni kell vele." És aki tetszik, azt bizony nyüstölik, instruálják, többször visszahívják, hogy akár ugyanazokban a dalokban más-más hangszínű, karakterű partnerekkel is kipróbálják, hogyan működik. Van, akiről odasúgják, hogy "meghallgatás-színésznő", mert előadáson soha nem tudja azt produkálni, amire a kasztingon képes. Érdekes látni, ki hogyan reagál a megpróbáltatásokra, ki fárad el, és ki az, akiből a sokadik körben jön ki a legjobb Kerényi Miklós Gábor olyan zenei instrukcióira, mint "a nyolcadokat sem kell lelassítani, mert ez a nő hergeli magát", "a rémségét énekelje el, ne a szépségét", "próbálja meg egy picit csengőbben rezegtetni a hangszalagokat".

Ezalatt a "rutinos öreg rókákból" elő-előtörnek a 17 évvel ezelőtti élmények. Lőrinczy Györgynek hirtelen beugranak a színpadi járások, az, hogyan énekelte Udvarias Anna Ellen dalát, de még az is, milyen meleg volt akkor nyáron. Úgy látszik, Schönberg zenéje olyan, mint Proustnél a madelaine...

Kerényi Miklós Gábor sokadszor veszi elő ezt a"„tökéletes darabot" - ő használja a kifejezést, és ezt a dramaturgiára és zenére is érti -, hiszen a Dóm tér után például színművészeti egyetemistáknak tartott belőle mesterkurzust - Dolhai Attila akkor John volt -, ráadásul azon ritka kevés direktor közé tartozik - mert nem gondolom, hogy sokan lennének szerte a világban -, aki a musical „alapoperáját", Puccini Pillangóasszonyát is megrendezte. Az új szereplők új helyzeteket generálnak, az ő egyéniségükből kell kiindulni, és az ő egyéniségükre kell formálni a figurát, ezért tartogat-e még mindig újdonságot számára a Miss Saigon. A történet pedig, elég csak körbenézni a világban, nagy valószínűséggel nem vesztett aktualitásából.