Az utca szegényei felett vezérigazgatóként uralkodik feleségével Peachum (Balikó Tamás/Földes Tamás), aki  egy nap tudomást szerez arról, hogy lányát, Pollyt (Szinetár Dóra, cikkindító fotónkon) megszöktette Bicska Maxi, a hírhedt, többszörösen nős tolvajkirály, így kitűzi maga elé célul a Dolhai Attila által alakított sármőr likvidálását. A Bicska Maxi háremét alkotó örömlányok hűségének megvásárlása mellett sikerrel veszi be még azt az akadályt is, hogy a rablógyilkos legjobb cimborája a rendőrkapitány, Tigris Brown, aki lojális barátként eddig szemet hunyt a bandita kétes ügyei felett.

A bitófa árnyékából azonban a királynő koronázásának alkalmából megmenekül a csirkefogó, így ismét a legnagyobb összhangban forognak tovább igazságtalan világunk fogaskerei: a bűnözés nagy halai a rendszer teljes támogatását élvezik; aki igazán megérdemelné, nem nyeri el büntetését, az emberiség menthetetlen, a romlottságból nincs kiút.

A polgári renddel szembenálló, az alvilág pokoli bugyraiban játszódó történet Kurt Weill zenéjével vált világhírűvé: a darabból szándékosan kilógó songokat és dalbetéteteket kiválóan adták elő az Operett színészei. A többnyire musicalszerepben látható sztároknak igazi kihívást jelentett a színháztörténeti klasszikus, melynek rendhagyó kulisszái közt kezdetben kissé határozatlanul mozogtak ugyan, a végére azonban egészen belemelegedtek szerepükbe.

Groteszk, ironikus és humorosnak szánt elemekben nem szűkölködik a darab, nem minden talált azonban úgy célba, ahogy azt a készítők kitervelték. A bordélyházban nekivetkőző Bicska Maxi a nézők közé hajítja ugyan az alsónadrágját, és a közönség első soraiban ülők között biztos akadt olyan Dolhai Attila-rajongó, aki örömmel vitte haza a becses ruhadarabot, de a polgárpukkasztás e módja pár évtizede már lejárt sláger. Bicska Maxi bandája a szintén rendszerkritikus és politikailag egyáltalán nem korrekt South Park állandóan bekrepáló Kennyjével egészül ki, és hiába jelzésértékű, mégis erőltetetten hat a 13 éves rajzfilmsorozat megidézése.
A Koldusopera által képviselt morális-szellemi szétcsúszottságnak nem ad új dimenziót az előadás - a 2010-es nézőnek több kell, hogy a szegénységről és igazságtalanságról meghallja az igazi mondanivalót. A homoerotikus vonal viszont Tigris Brown részéről Szabó P. Szilveszter hüllőszerű játékának köszönhetően élvezhető adalék, mely hozzátesz valamennyit a rendőrkapitány és a bandita viszonyának értelmezéséhez. A tolvajvezér két feleségének ökölvívása talán az egyetlen olyan jelenet, mely alatt a nézőnek nincs olyan érzése, mintha a pár héttel azelőtti próbákra ült volna be: kétségtelen, hogy az előadásnak még érnie kell. De hogy Brechtnél a darab szétesése nem alapvető kívánalom-e, és hogy ez inkább az alapvető célt teljesíti-e be, nehezen megválaszolható kérdés.

Mint ahogy az is, hogy érdemes-e egy brechti darabnál a fogyaszthatóság és a polgárpukkasztás közti arany középutat keresni. Dolhai Attila, Szinetár Dóra és Szabó P. Szilveszter nevével valószínűsíthető, hogy könnyebben fogynak majd a jegyek a nem éppen fogyaszthatóságáról híres brechti színházba. De ha az Operett maximálisan bevállalta volna valamelyik álláspontot, elért volna valamilyen, bármilyen hatást - így viszont csak lagymatag tapsra és vállrándításokra futotta.