Semmi, de semmi
ELISABETH: Ó, bárcsak tényleg én lennék kényszerzubbonyban - fűzőm helyett. Az megköti a testemet - ez megköti a lelkem! Úgy küzdöttem én sok apró, kis célért, és mondd, mit értem el? Semmit! Semmit! Őrült világra őrült válasz - téboly! Talán egy ugrás - örvény szélén állsz! Zuhanni könnyedén! Zuhannom kéne, hát mért van, hogy borzongok előtte én? Mert átkom az, hogy én már Elisabeth legyek - lehetnék tán Titánia, s a gúnyos szavak éle mit se bántana! Fönt remegek én, mint ki kötélen jár, a mélybe ha nézek, nincs ott semmi! Semmi! Kín minden lépés, mégis megyek tovább, bár rémisztőn hív, vár lent a semmi! Semmi! Biztos szabad és boldog, aki őrült - ahhoz viszont bátorság kell! Én játszom a bátrat, és teszem, mit kell, bár nem más az élet, csak rút ármány, undok csalás, mert e földön nincs más! Nincs más!
|