Ferenc József:
Elisabeth, engedj be, Drágám!
Vágyom Rád, férjed volnék.
Jó volna együtt…
Szörnyű nap volt ma ez
Csupa válság
Jó volna végre oldaladon
Nem bírok már a franciákkal,
Államcsőd zavar, forradalom
Jön a tífuszjárvány, ezrek lesznek árván
Gyere, engedj végre!
Vágyom a biztos, csöndes révbe
Ölelj meg, úgy vigyázz ma rám
E vágytól tiszta éjszakán
No, nyisd ki, hát!
Miért kell itt várnom?
Te legyél, ki megsegít!
Elisabeth!
Elisabeth:
Az igazihoz,
a jóanyádhoz,
csak menj oda hát,
ha ő a fontos…
Ferenc József:
Szívem!
Elisabeth:
Ne kérj most!
Ferenc József:
Mit követtem el?
Elisabeth:
Engednéd, hogy Rudolfot bántsák?!
Ferenc József:
Ki bántja Őt?
Elisabeth:
Mindent megtudtam én,
anyád átadta Őt hülye káplároknak…
Ferenc József:
Ez neveltetés!
Elisabeth:
Ő gyengécske még,
hát döntöttem én:
nem tűröm többé ezt,
válassz hát:
Anyád vagy én!
Szabályos ultimátumot fogalmaztam.Ha nem akarsz elveszíteni, akkor teljesíted!
Magam akarok gondoskodni a gyermekeim neveltetéséről! És mostantól kezdve én döntöm el, hogy mit teszek! Olvasd el az írást, és döntsd el végre: Anyád vagy én!
Most pedig hagyj magamra!
Halál:
Elisabeth!
Aggódnod nem kell!
Pihenj meg karomban, hát!
Jöjj Drága Úrnőm!
Jöjj, szakíts a harccal!
Egy más világ majd megvígasztal.
Meglásd, ott szép, új korszak jő,
valódibb ott a tér, s idő
Elisabeth, Elisabeth!
Jöjj, édesem!
Elisabeth:
Nem, hisz élni vágyom!
Rövid a lét, hát miért ne fájjon?
Szabadnak lennem úgy lehet,
Ha bevetem szépségemet
Menj!
Nem kellesz még! Nem hívlak még!
Menj!